A Bulgárföldi Általános és Magyar –Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolában 2010. március 12. és 19. között az „1848 hősei nyomában” című témahét hozta lázba az iskola diákjait.

Tapasztalattal már rendelkeztünk, hiszen volt már egy három hetet meghaladó projekt iskolánkban a brit és amerikai kultúráról. A már jól bevált módszereket átvettük, de igyekeztünk valami újat, különlegeset is nyújtani.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mégiscsak Magyarország újkori történetének egyik legmeghatározóbb eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve, a mi kultúránk része. Lokárpatriótaként rögtön tudtuk, hogy a téma különösen kedves nekünk, hiszen Miskolcnak a szabadságharcban egy időre országos jelentőségű szerepe is volt.

A tervezés és a programegyeztetések után a végrehajtás következett.

A témahét megnyitója 2010. március 12-én volt. Az aulában ízlésesen megtervezett és feldíszített paravánok jelezték, hogy kezdődnek a programok. Rövid eligazítás után a tornaterembe vonultunk, ahol egy ünnepi műsort tekinthettünk meg. A műsort a 6.b osztályos gyerekek adták elő, mely olyan színvonalas volt, hogy valamennyien lélegzet- visszafojtva figyeltünk.

Ezt követően kezdődött az akadályverseny. Öröm volt nézni az ünneplőbe öltözött gyerekeket, akik menetlevéllel a kezükben, izgatottan, de mégis fegyelmezetten várakoztak az egyes állomások előtt. A játékos feladatok megoldásához figyelemösszpontosításra, kreativitásra, logikára és bizony történelmi, irodalmi, valamint képzőművészeti ismeretekre is szükség volt.

A feladatok elvégzése után a Pilvax kávéházban fogyaszthattak kakaót, az ünnephez illően Kossuth-kenyeret és Kossuth-kiflit.

Március 16-án, 17-én, és 18-án az órák szokás szerint, de nem szokványosan zajlottak. 

Minden órán valamilyen módon a diák kapcsolatba került az 1848-as témával, s e felfedező úton szinte észrevétlenül gyarapodtak ismereteik erről a történelmi korszakról, a március 15-i eseményekről. Irodalmi, képzőművészeti alkotások, zeneművek gyűjtése és megismerése, katonadalok éneklése, drámajáték megjelenítése, A kőszívű ember fiai  és a Föltámadott a tenger c. film részleteinek megtekintése és ennek alapján 13+1-es totó kitöltése érdekes feladatnak bizonyult.

Matematikaórákon mérések, kicsinyítések, nagyítások és a témával kapcsolatos szöveges feladatok borzolták a kedélyeket. Földrajzórán igazán aktuális témával a globális fölmelegedéssel és a környezetszennyezéssel foglalkoztak gyermekeink. Kémia és fizikaórán szóba került a puskapor és az ágyúgolyó-készítés, az égéstermékek, az ágyúöntés és természetesen Gábor Áron, aki Kézdivásárhelyen működtette üzemét. Angol és németórákon az ügyesebbek adott szöveget fordíthattak Petőfiről, a többiek a katonai élet szavait gyűjthették össze és fordíthatták le angol, ill. német nyelvre. Nyilvánvaló, hogy a tanár nénik önzetlen segítségével mindez nagyon egyszerűnek tűnt.

Technikaórákon kokárdát és zászlót készítettek, mellyel végül iskolánkat díszítették fel. A nagyobbak két hatalmas méretű kokárdát is gyártottak. Az egyik kicsit furcsának látszott, mert a trikolor zöld színe kívülre került. Hamarosan megtudta mindenki, hogy ez nem tévedés, az eredeti kokárda ugyanis ilyen. De mivel mutatósabb, ha a piros kívül van, ezért így vált használatossá. A nyolcadikosoknak még arra is volt idejük, hogy az iskola bejárata előtt lévő tujafára piros-fehér-zöld szalagot akasszanak. Ez sem volt véletlen, akartuk ezeket a színeket hangsúlyozni, hiszen a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi. Nincs olyan ember, akinek az életében ez a három tényező ne lenne meghatározó.

Nem illik megfeledkeznünk a rajzórákról, ahol igazán kiváló alkotások készültek katonákról, lovas huszárokról, fegyverekről,

korabeli öltözékekről. A fantáziáját valamennyi gyerek szabadjára engedhette, aminek legjobban a rajztanár örült.                                            

A testnevelésórákon pedig mindenki bebizonyíthatta ügyességét, rátermettségét, erejét, hiszen volt futás, kislabda dobás, sorversenyek, ágyúgolyó dobbantó és ki tudja még, mi minden.

Informatikaórán indulhatott a böngészés a neten. Miskolc 48-as emlékeit kutathatták tanulóink.

Ha pedig biológiaóra volt, akkor a téma csak a lótenyésztés lehetett, nem megfeledkezve Széchenyi István ebbéli érdemeiről. A lótartás szabályairól éppúgy szó esett, mint a testfelépítéséről, táplálásáról, szaporodásáról, a hazánkban honos fajtákról, s ugyancsak sokat beszélgettek a lovaglásról, mint sportról.

Ezek után a drámajáték izgalmai következtek. Meglepetésszerűen három ifjú toppant be az éppen zajló órára, és márciusi ifjakként invitálták a tanulóifjúságot a pénteki záró rendezvényre. Megígérték, hogy Petőfi is ott lesz, s kérték mindnyájan viseljenek kokárdát. Ezt követően a szabad sajtó első termékeit a Nemzeti dalt és a 12 pontot osztogatták, majd köszöntek és indultak a következő tanterembe.

A csütörtöki nap még egy csemegét tartogatott 30 gyermek számára. Ők lovasprogramon vehettek részt az iskolánktól nem túl messze található Lyukóvölgyben. A sportos öltözék kötelező volt.

A programot csak sejthették a gyerekek, vagyis, hogy lovaglás lesz, de a részleteket nem akartuk elárulni, szerettük volna, ha ott szembesülnek ezekkel. Ekkora még a Nap is előbújt, s nyájasan simogatta a gyerekek sápadt arcát. Egy kis gyalogtúra után, mely lankás lejtőkből és enyhén emelkedő kaptatóból állt megérkeztünk a tett helyszínére. A többséget megviselte ez a kis túra, de néhányan szerencsések voltak. Taxival érkezhettek, de lovastaxival.

Ez is a program része volt, amelyet ezt követően mindenki kipróbálhatott. Mondanom se kell, éltek is az alkalommal, elvégre az ember nem mindennap utazhat lovasszekéren. A lovastaxi folyamatosan rótta a köröket, mert ettől az élménytől senki sem akarta megfosztani magát.

A bátrabbak lovagolhattak, ezalól néhány tanár sem volt kivétel, melyet a gyerekek nagy éljenzéssel jutalmaztak. Volt szépséges póniló, aki szintén türelmesen cipelte a gyermekterheket. Beindult a fényképezés, ezeket a remek pillanatokat egyre többen akarták megörökíteni.

És ekkor következett az igazi próbatétel. Puskát foghattunk a kezünkbe, céloztunk és lőttünk. Vagy eltaláltuk a céltáblát, vagy nem, de ez akkor már lényegtelen volt. A hangulat a tetőfokára hágott.

Jöhetett az íjászat, ami nem kis ügyességet és erőt kívánt a próbálkozóktól.

Csak köszönettel tartozunk azoknak a felnőtteknek, akik szakszerűen, határozottan, de nagy türelemmel maximálisan biztonságos körülményeket teremtettek a program lebonyolításához.

Fáradtan, de a lelkesedéstől és a tavaszi széltől kipirult arccal érkeztünk vissza az iskolába.

Ugyanezen a napon indultak el felderítőink a belvárosba, hogy felkutassák a 48-as emlékeket. Fáradhatatlanul rótták Miskolc utcáit, tereit. Szemere Bertalan, Tompa Mihály, Hunfalvy Pál, Görgey Artúr, Teleki Zsófia, Petőfi Sándor, Lévay József, Deák Ferenc, Széchenyi István, Kossuth Lajos szobra nem maradt felfedezetlenül. Mindezt fotókkal dokumentálták.

Mindnyájan tudtuk, hogy a következő napon a témahét véget ér. Ajándékot készítettünk, egy könyvjelzőt, hogy a záró rendezvényt követően meglephessük vele a diákokat és segítőkész tanárainkat. A könyvjelzőn egy Petőfi-idézet áll, mely nemcsak a költő, de valamennyi bulgárföldi iskolás hazaszeretetéről tanúskodik, hiszen e témahét után biztosan állíthatjuk, hogy ebből

ők is jelesre vizsgáztak.